Vezetőfejlesztő és soft skills tréningek
A Tudásközpont mint stratégiai partner támogatja a termelő vállalatok ügyvezetését és HR vezetését a munkavállalók fejlesztésének terén. A cégre szabott programok előkészítésétől a megvalósításon át egészen az utánkövetésig végigkísérjük a képzési folyamatot, valamint a résztvevőktől kapott visszajelzéseket elérhetővé tesszük.
Először felmérjük az igényeket személyes egyeztetések keretében vagy professzionális diagnosztikai eszközök segítségével. Vezetői programjaink tananyagát, módszerét és időkeretét Önökkel és szakértőinkkel közösen határozzuk meg. A képzés formáját tekintve választhatnak tréningek, workshopok, egyéni vagy csoportos coaching közül, valamint online képzési formáink közül is.
Aktuális nyílt képzéseink, rendezvényeink
Komplex vezetőképzés művezetők számára / máj. 15-16., 29-30.
A képzés során résztvevőink megismerkedhetnek a tervezés és ütemezés alapkoncepcióival és alkalmazhatóságával, valamint kitekintést nyújtunk a fejlett termelésütemező szoftverek világába is. Természetesen a vezetői létet alapjaiban meghatározó kulcskompetenciák és a különböző vezetői módszerek is feldolgozásra kerülnek.
Reklamációkezelés hatékonyan / június 20.
A képzés során a résztvevők elméleti és gyakorlati tudást szerezhetnek a hatékony reklamációkezelés és az ezzel kapcsolatos kihívások kezelésére.
Kiemelt képzéseink
Komplex vezetőképzés művezetők számára
A képzés során résztvevőink megismerkedhetnek a tervezés és ütemezés alapkoncepcióival és alkalmazhatóságával, valamint kitekintést nyújtunk a fejlett termelésütemező szoftverek világába is. Természetesen a vezetői létet alapjaiban meghatározó kulcskompetenciák és a különböző vezetői módszerek is feldolgozásra kerülnek.
Termék- / vevőmenedzser tréning
Olyan termékekért vagy vevőkért felelős menedzserek jelentkezését várjuk tréningünkre, akik feladataik elvégzéséhez támogatást szeretnének kapni a minél gördülékenyebb kapcsolattartás eléréséhez, növelve a teljesítményüket és az egész vállalat eredményességét.
Reklamációkezelés hatékonyan
A képzés során a résztvevők elméleti és gyakorlati tudást szerezhetnek a hatékony reklamációkezelés és az ezzel kapcsolatos kihívások kezelésére.
Ipari művezető képzés
Ipari művezető képzésünket a Németországban magas szinten elismert Industriemeister szakmai továbbképzés alapján fejlesztettük ki. A képzés egyedülállósága a rendszerbe foglalt képzési struktúra és tartalom, mely egyrészt a költség- és jogtudatos gondolkodást erősíti, összekapcsolva az egyes gyártási és vállalati folyamatokat, másrészt fejleszti a vezetői kompetenciákat elméleti tudás átadásával és gyakorlati feladatok segítségével.
További információk
Kiskereskedelmi gazdálkodó-boltvezető
Ismerje meg a PENNY Market Kft.-vel 2014 óta sikeresen működő „duális üzletvezető” szakképzési partnerségünket!
A PENNY Market Kft. 2014 szeptemberében indította el a német mintájú duális üzletvezető képzését a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) és Tudásközpont partnereként. 2021-ben már a 8. évfolyam indult.
A képzésben résztvevő hallgatók a 3 éves képzés során valódi munkakörnyezetben, magas színvonalon, a magyar és német oktatási és vizsgakövetelmények rendszerében, minőségbiztosítás mellett szereznek a vállalat szakmai igényeinek megfelelő elméleti és gyakorlati tudást és piacképes munkatapasztalatot. Az évfolyamok a szervezett szakmai képzések alatt összetartó csapatokká kovácsolódnak, aminek köszönhetően folyamatosan támogatni is tudják egymást a képzés során.
A képzést sikeresen elvégzett hallgatók amellett, hogy kitanulták a szakmát és megtalálták a hivatásukat, megkapták a DUIHK német mintát követő duális szakképzési „Kiskereskedelmi gazdálkodó-boltvezető” bizonyítványát is, ezzel nemzetközileg is versenyképes képesítést is szerezve.
Nézze meg a PENNY Duális üzletvezető képzését bemutató kisfilmet:
Ha szeretne többet megtudni a PENNY Duális üzletvezető programjáról, itt talál további információkat:
Amennyiben felkeltettük érdeklődését, és az Önök vállalata is szívesen részt venne hasonló képzési együttműködési programban, keressenek minket bizalommal!